2011. szeptember 25., vasárnap

Hobbi, utazás, gyöngyök

A kötőkörös bejegyzésben szó volt hajóutakról, és kézimunka tanulásról. Nem hajóutas, de saját utazási ötletem nekem is van.

Gyermekkorom óta odavagyok a jabloneci bizsuért. Azok a gyönyörű szép gyöngyök, finom megmunkálással, csodás kapcsokkal, imádtam mindig. (Azt azért tudni kell, hogy gyermekkoromban nem volt minden üzlet tele vacak vagy nem vacak kínai mindenfélével.)

Ezeket a cseh bizsukat se vagdosták az emberhez lépten-nyomon. Egy csehszlovákiai kirándulás már azért is élmény volt, mert lehetett venni valami szuper dolgot, ami kivételesen nem is volt tiltott, mint a tornacipő és a mackónadrág. Emlékszem, amikor a Vencel téren betértem egy ékszerboltba, és alig tudtam választani a szebbnél-szebb brossok közül.

Cseh bross
Ez a szép bross volt az egyik, amit vettem, a másikban nem vagyok biztos, hogy onnan van. A fényképen látszik, hogy kicsit koros, de hát elmúlt már 25 éves is!

Ma is odavagyok a cseh gyöngyökért, és a cseh gránát ékszerekért is. A cseh gránát piros, nem olyan sötét, barnás színű, mint amit az ásványosoknál látni.
Az álomutazás egy Prága-Jablonec túra lenne, gyárlátogatással, kiállítással vagy múzeummal ugyanott, és persze shoppingolás a helyi mintaboltban, vagy más gyöngyös boltokban. http://preciosa-ornela.com/
A Facebookon is van oldaluk: https://www.facebook.com/PreciosaOrnela

Természetesen Prágában megtekintenénk minden fontos nevezetességet, Óváros, Józsefváros, Szent Vitus székesegyház, Károly-híd, Hradzsin, Vencel tér, Orjol, Nemzeti Színház, Tévétorony (ami nem hegyen van), meg amit csak lehet.
Egy kis reklám Prágának: http://www.prague-vacation.com/hu/tour-info-latnivalok-pragaban/

Jablonec kb. 120 km-re van Prágától, szóval egy kirándulás oda megoldható.
Gyöngyimádók engem nemigen olvasnak, majd ott kell elhinteni az ötletet.:-) Azon se csodálkoznék persze, ha néhány hónap múlva olvasnám valakinél, mint forradalmi javaslat.

Igazából megvalósítható az ötletem, nem is anyagi csőd, nem Karlovy Vary-ba lenne a kirándulás, hanem Jablonec kornyékére.
Érdeklődőket már most gyűjtök!:-)

Várom lelkes utazási irodák jelentkezését is! (Jó, ez vicc volt, de komolyan gondolom!) Facebookon is lehet írni!

2011. szeptember 24., szombat

Nyomtatásról

A megszerzett anyagokat jó, ha nem csak elmentjük, hanem kinyomtatjuk. Illetve nyomtatásra készen mentjük el.
Ha nem akarok papírt és festéket pazarolni, de szeretnék megőrizni egy anyagot, akkor úgy teszek, mintha nyomtatnám, de nem nyomtatóra küldöm ki. Ez a módszer nem szorul magyarázatra, ha Open Office vagy MS Office 2010 van kéznél. Ez esetben egyszerűen pdf-be kell nyomtatni.

Ha régebbi verzió van, vagy más program, ami nem tud pdf-et készíteni, vagy a böngészőből szeretnék nyomtatni, akkor én a Primo PDF Creatort használom. Van ingyenes verziója, nekem évek óta jól működik.
Teljes működését nem mutatom be itt, mert ez mégiscsak egy hobbis blog.:-)

http://www.primopdf.com/ Itt megtalálható.

Kötőkör és egyebek

Mindig rájövök, hogy milyen földhözragadt fantáziám van.
Ma egy olyan oldalra jutottam, ahol a kötőkörök megtalálását, illetve szervezését segítik. Ebben még semmi különös nincsen, én is kacérkodom a gondolattal, hogy egy ilyen kötő vagy horgolókört létre kellene hozni, és én is főleg a helyszínnel vagyok bajban.
Erre ezen az oldalon találtam tanácsokat.
Bár, megmondom őszintén, el sem tudom képzelni, mit szólnának egy kávézóban vagy hasonló helyen, ha megjelenne 5-10 vagy még több nő, aki leülne, beszélgetni és kötni kezdene. Közben meg aggódna, hogy a tea vagy kávé ki ne ömöljön az asztalon...

A lényeg, nyilvános helyen legyen a kötőkörünk, mert valakinek az otthonában ez nagy macera, és vannak, akik nem szívesen mennek idegenek otthonába. http://stitchnbitch.org/How-to-Start-a-Stitch-n-Bitch.html

Olvasmányom ezen része még nem volt olyan meghökkentő, bár az a rész, ahol azt olvastam, figyeljünk, és ha a buszon(!) látunk valakit, aki köt, hívjuk meg azonnal a kötőkörünkbe. (Jó, lehet, hogy távolsági buszon lehet kötni, a 7-es busz erre teljesen alkalmatlan.)

Most jön, amit úgy gondoltam, azonnal el kell mesélnem másoknak is, mert én ilyet soha nem tudtam volna elképzelni. Mondjuk már maga a Karib-tengeri hajóút is az álom kategória, gondolom nem csak nekem...

Az egyik menüpont ezen az oldalon elvitt egy másik oldalra, ahol egy ilyen hajókirándulást hirdetnek. http://www.stitchnbeach.com/
"Knitting Cruise to the Caribbean" Ez azért már valami, nem?:-)
10 napos hajóút, ahol persze teljes ellátás  van, és kirándulás a parti településekre, meg minden, amiről már olvastunk, illetve láttuk az Álomhajó vagy hasonló sorozatokban.
Kicsivel több, mint 1500$-ért már lehet jelentkezni:-)
Precízen le van írva, hogy jelenleg 8 különböző "osztályt" indítanak kötésben, azoknak az ára tokkal vonóban bele van kalkulálva a részvételi díjba.
Ha valakinek más igénye van, írjon, és lehet, hogy szerveznek rá egy újabb osztályt:-) Elképesztő. Vagy csak nekünk az? Esetleg csak nekem? Félreértés ne essék, tetszik az ötlet, meg minden. Csak úgy érzem, nagyon Magyarországon élek, és ez megköti a fantáziámat is, illetve szinte látom a reakciókat.

Tényleg, vajon lenne érdeklődés egy olyan hajóútra, ami a Dunán van, és kötni lehet megtanulni rajta plusz programként? Most tessék az anyagi oldalt elfelejteni, csak mint lehetőség, ötlet, ha nem lennének anyagi korlátok.


Majdnem elfelejtettem: jutalom azoknak, akik végig bírták olvasni a bejegyzést. Ingyenes minták:
http://www.stitchnationyarn.com/Patterns/

Hú, vigyázni kell! Sokkal több minta van, mint amit látunk! Ez jó. A rossz az, hogy legközelebb nem ugyanazokat adja ki. Elvesztettem a párnamintát!!!!! Azonnal le kell csapni a jó mintákra!

2011. szeptember 23., péntek

Horgolt kék sapka

Tiszta gyapjú fonalból horgoltam ezt a sapkát.

Kék horgolt sapka

Kagylóminta, vagy ilyesmi a neve a mintának, ami az oldalán látható.

A sapka mintája

A fejtetőn egyráhajtásos pálcák vannak, a széle pedig rövidpálcákkal lett befejezve.

Kék sapka kiterítve

Kék horgolt sapka kicsit felülnézetben


2011. szeptember 22., csütörtök

Sapka nagy virággal

Törtfehér fonalból készült sapka. Kapott két virágot is.

Itt szinte kucsma
Az egyik virág ez a szép nagy, csupa láncszem, jól beteríti a sapka oldalát.

Sapka virággal
Ugyanaz a sapka, ugyanazzal a virággal, csak most kiterítve.

Sapka kicsi virággal
Még mindig ugyanaz a sapka, most egy hatszirmú virág társaságában.

2011. szeptember 20., kedd

Jönnek a sapkák és sálak

Sapkát és sálat azért jó horgolni, mert hamar készen van.
Egy gombolyag fonal, néhány óra munka, és szuper sapka vagy sál készül:-)

Akkor elkezdem mutogatni a termést.

Horgolt sál


Horgolt sál hozzávaló sapkával

Ez a sál és sapka egy nagyon különleges fonalból készült. Drapp-barna-kék a fonal, ráadásul kis rojtok is vannak rajta.

2011. szeptember 13., kedd

Facebook oldalamról

Kiadó két hely az első 25 rajongó között. Kiváltságokkal jár!
Később derül csak ki, milyen előnyei vannak:-)))

Kötött sál 1. rész

Íme, amit már hetekkel ezelőtt kötöttem. Végre lefényképeztük.
Még nincsen kész, de nem akartam úgy befejezni, hogy nincsen róla fénykép még félkész állapotában.
Most már befejezhetem:-)

Félkész sál
A fonala ilyen érdekes, szakaszosan festett. Ezért úgy néz ki, mintha csíkos lenne. Ráadásul egy szál, hiába tűnik úgy, mintha több szálból lenne kötve.

Nem sokára készen lesz, akkor jön a második rész!

2011. szeptember 12., hétfő

Nagy horgolt virág

Annyira belejöttem a virágokba, hogy itt van még egy.
Nagy sárga rózsa
Szép nagy rózsa lett, kukoricasárgának mondanám.

2011. szeptember 10., szombat

Horgoltam megint

Íme egy kis horgolás. Még nincsen kész, ki tudja megmondani, mi készül?
Várom a megfejtéseket!
Narancssárga horgolás

2011. szeptember 9., péntek

Piros horgolt virág

Ez a virág kicsit más mintával készült, de szintén össze kell tekerni. Még lesz rajta egy kis dísz, és remek kis kitűzővé lép elő.
Piros horgolt virág

2011. szeptember 7., szerda

Horgolt virágok

Többféle módon lehet virágot horgolni. Ezek úgy készülnek, hogy horgolunk egy alapot, majd a kész horgolást feltekerjük.
Fehér virág

Fehér virág felülnézetben

Horgolás után

Virág készen

2011. szeptember 5., hétfő

Horgolt mobiltartó

Lenfonalból horgolt mobiltartó. A kis virág csak úgy rajta van, miheztartás végett:-)

Mobiltartó

Mobiltartó felvirágozva

2011. szeptember 4., vasárnap

Horgolások

Hiába, ez az év a horgolásé.
Figyelem, milyen lelkesen tanulnak horgolni a lányok. Alakulnak a nagy alkotások.
Én is tervbe vettem egy kis vállkendőt. Régen, nagyon régen horgoltunk vállkendőt, de akkor olyan nagyot, hogy hátul a popónk alá érjen. Remélem nem selejteztem ki, emlékszem az enyém hófehér Suzuki fonalból van:-) Igen, régen fonalat hívtak így, nem autót! Szóval, ha szembetalálkozok vele, lefényképezem.

Most apró dolgok vannak soron.

Lenfonal, nagyon érdekes, múltkor egy új árus volt a piacon, aki persze úgy adta elő a lenfonalat, mintha szellemi fogyatékos lennék, amiért én még nem láttam ilyet árulni.

Megtudtam, hentesek veszik:-)))
Nem csigázom a nagyérdeműt, elő a képekkel:

Horgolt virág

Horgolt virág szirmokkal

Három horgolt virág

Két egyforma mintájú virág

A fonalvastagság miatti különbség

2011. szeptember 2., péntek

Trendszínek

Már írtam a trendszínekről.

Most egy fantasztikus újabb verzióját találtam meg.
Imádom a gyöngyöket. Gyermekkoromtól imádom a jabloneci divatékszereket.
Volt kis kihagyás a jabloneci oldalak olvasgatásában, ugyanis 2 éve más tulajdonos lett, nevet váltott a cég. De megvan!! Nem vesztek el, újra olvadozok a honlapjukon.

Annyira szépek. A kristályok is, a gyöngyök is.

Egy kis ízelítő: A trendek oldala

Idei őszi-téli trend:
http://www.preciosa-ornela.com/trends-autumn-winter-2011-2012

2012 tavaszi-nyári trend:
http://www.preciosa-ornela.com/trends-spring-summer-2012

Érdemes elolvasni a kis cikkeket is, és érdemes minden gyöngy oldalát áttanulmányozni, rengeteg letölteni való van. Vannak projektek is, színminták, mindenféle érdekes dolog.

Preciosa Traditional Czech Beads